5. fejezet

Ahogy csak lehetett húztam az időt. Nem lenne az sms után kellemes a helyzet.
Nem sokra rá haza értem. Innen már nincs visszaút. Remegő kézzel halásztam elő a kulcsokat. Ez nem lehet igaz. Ne legyél ideges.Nyugi. Bemész, leállítod és kész. - nyugtattam magam, gondolatban. Az eső már javában zuhogott. Mindenem átázott, a vizes póló versenyen első lettem volna.
Be kell hogy menjek... ám ekkor fordult a kulcs a zárban és Adam lépett ki az ajtón.
- Meg fogsz fázni. Gyere be. - nézett rám szerelmesen.
Kézen fogott és behúzott a házba. Becsukta az ajtót, és neki nyomott az előszoba falnak. Csöpögött az arcomról a víz, a hajamból pedig csavarni lehetett. Alulról kezdve lehúzta rólam a vizes felsőm, így már egy szál melltartóban álltam előtte.
- Szeretlek. Miért nem tudod megérteni? - lett halk a hangja.
- Mert eddig nem kellettem, és Mike-kal ezt nem tehetem. - suttogtam. Nagyon is akartam Ad-at, de nem lehetett.
Végig csókolta a nyakamat lefelé haladva a dekoltázsomig. Ekkor felkapott és bevitt a vendég szobába, majd  végigfektetett az ágyán és levette a felsőjét.
Jól sejtettem. Izmos volt a hasa. Visszahajolt az ágyra és forró bőrét az én vizes és ez által hideg testemhez nyomta. Percekig csak simogatott, és csókolgatott.
Kifejezetten gyengéd volt. Megpróbálta leszedni rólam a nadrágot, de az övemmel kicsit bajban volt, így segítettem kicsatolni azt.A melltartót szó szerint letépte rólam, így egy darabbal kevesebb, márpedig ez volt az egyik kedvencem. Tekintete hosszan elidőzött a melleimen.
- A szemem, és a szám, még mindig a fejemen van. - vigyorogtam.
- Te kis szemtelen, gyere csak ide, - gördített maga alá, és harapdálni kezdte a nyakamat.
- Ez nem ér, - kuncogtam.
- Nem, az nem ér, hogy két napig szarba se veszel.
- Te hét hónapig nem foglalkoztál velem, két napot szerintem simán ki lehet bírni.
- Igazad van. Ne haragudj.
- Mind1.
Ezek után nem beszéltünk, csak sodródtunk az árral. Figyelt, minden apró érintésére, nehogy az rossz legyen, vagy fájjon nekem.Óvatosan forrtunk egybe, majd könnyed mozgást vettünk fel, mely egyre gyorsult, míg el nem értük a gyönyör kapuját. Pihegve bújtam a mellkasához.
Elszunnyadhattam, mert ismét, simogatására ébredtem.Már egy órája feküdtünk az ágyon. Szorosan magához húzott. Néha- néha egy-egy puszit nyomott a fejem búbjára. Ezt nem hiszem el, megcsaltam Mike-ot, de nem csaphatom be magam. Még mindig szeretem Ad-at. Jobban mint valaha. Idegesen mocorogni kezdtem. Adam szorosabban vont magához.
- Mi a baj Kicsim?
- Ezt nem lett volna szabad. Most mi lesz?
- Nem tudom Drágám, de élvezted? Mert ha igen, akkor nem kéne idegeskedned.
- Élveztem- pirultam bele, de igenis kéne idegeskedni ettől függetlenül. - támaszkodtam a kezemre.
- Cicca nem muszáj neki elmondanunk.
- Mi... ezt nem. Álmodban sem gondold hogy nem mondjuk el neki.
- Ne légy feszült, amit nem tud az nem fáj
Szeretem Ad-et.  Jó fej, és még jól is néz ki. Mindig megért. Hét hónapot nem tudok elfelejteni.Nekem nem tetszik,hanem kell, minden percben. Ez nem csak egy buta vágyálom, nem olyan szerelem, amit egy fiatal kislány táplál,csak azért hogy látványosan tudjon szenvedni. Két év korkülönbség, még ne a világ és szerintem őt sem zavarná. Nem ez volt az ok, ami miatt ez így alakult. Ezektől függetlenül, túl későn akart belépni az életembe, és ezért elég nagy slamasztikába kerültünk.
- Nagyon csendben vagy szívem, baj van, fájt vagy valamit nem jól csináltam? - kérdezte feszülten.
- Nem, minden remek volt.
- Akkor mi a baj?
- Hát ezt nem így kellett volna.
- Nézd Drágám. Ez már megtörtént, te is élvezted és én is. Ezen már változtatni nem tudsz. Szeretlek. Minden megfog oldódni.
- Nem fog semmi megoldódni. - feszült voltam, ezt nem rejtettem véka alá.
- Szeretsz még, vagy ez a szeretet hét hónap alatt eltűnt?
- Nem a szeretettel van a baj, hanem hogy ezt nem így kellett volna csinálni.
- De szeretsz, vagy nem?
Lesütöttem a szemem. Ezt még neki sohasem volt alkalmam kimondani. Nem ejtettem ki ezt a szót még magamban sem. Nem mertem .
- Kicsim. - emelte fel a fejem az államnál fogva.
- Szeretlek.- lett a hangom hisztérikus.
Odahúzott magához, felém gördült és megint csókolgatni kezdett.
- Adam....
- Maggie, lazíts egy kicsit...
- Ha kikeltem az ágyadból, aztán mi lesz? - szögeztem oda a kérdést.
- Öhm ... mi az hogy mi lesz?
- Elhagysz, nem hívsz, nem keresel.
- Mi van? ... ezt nem értem.... azt... azt akarod mondani hogy azt gondolod hogy csak arra kellessz...?
-Nem tudom. Mind1. Hülyeség.
- A-a , ezt most már megbeszéljük. Szóval miért is nem bízol bennem? - ráncolta a homlokát.
- Semmi....
- Édesem, légy szíves, miért gondolkodsz ilyeneken?
- Mert tudnom kell. Nézz a szemembe  , és úgy mond hogy nincs igazam.
- Nincs igazad. - nézett egyenesen a szemembe és látszott rajta hogy ezzel mélyen megbántottam.
- Ne haragudj, hülyeség volt.
- Befogom bizonyítani, hogy nem volt igaza Christofnak.
- Szeretlek. - még magam sem hittem, hogy kimondtam ezt a szót.
Ekkor elkezdett újból simogatni.
- Én is Téged. Örökre.
Már pont belelendültünk volna ismét, mikor csengettek a bejárati ajtón.
- Meg nézem ki az. - kászálódott ki az ágyból, és felvette a bokszerét meg a nadrágját.
Én is amilyen gyorsan csak lehetett, magamra kapkodtam a ruháimat.
- Szia. Mindjárt szólok neki. - szűrődtek be a hangok.
- Édesem. - szólt be Adam.
- Igen? - léptem ki a szobából. -Ki az?
- Hát Én.- Szólalt meg egy ismerős hang.
- Becca- borultam a nyakába.
Öhmm.. bemegyek , összetakarítok, aztán meg majd behordom a cuccokat. - mondta zavartan Ad.
- Okés.  -pirultam el én is . - khmm... menjünk fel az emeletre.
- Maggie, rendesen zavarban vagy.... -  mondta a lépcsőn felfelé menet.
- Igen?- kérdeztem vissza idegesen.
- Na jó, nekem nem tudsz hazudni... Mi a szitu?
- Hát szóval mi Mike-kal összejöttünk és....
- De hiszen az ott lent Adam.
- Ahha.. én.. le..lefeküdtem vele.....
- Mivan? És hol van Mike?
- Ő kórházba került miattam. Tegnap éjjel leütöttem. De nem ez a lényeg, hanem hogy Ad két napja hirtelen beállított.
- Figyelj, én nem mondok semmit, tőlem nem tudja meg.
- Hát gondoltam, de azt nem tom hogy hogy mondjam el neki...
- Sehogy.... Amit nem tud az nem fáj, majd kiforrja magát a dolog.
- Nagyon remélem... Khhmm.. ma .. még lent aludnék Ad-del...
- Oké. Nyugi majd  lesz valahogy.
- Remélem.
- Kész vagyok. - szólt fel az emeletre Adam.
- Jó.
Összeszedtem pár cuccot és lerobogtam vele a vendég szobába.
- Mit csinálsz Cicca? - kérdezte mosolyogva.
- Erre az éjszakára leköltözök, azután Beccca fog itt aludni.
- Tetszik az ötlet. - vigyorgott.
- Khmm... mennyi az idő? - kérdeztem zavartan.
- Fél hat. Miért?
- Kaját kéne csinálni. Mit főzzek?
- Bolognait, az a kedvencem. - jött le a lépcsőn Beccy.
- Nekem is jó lesz.- szólt Ad, mikor kérdőn néztem rá.
- Rendben, akkor neki kezdünk, azt hiszem minden van itthon. Segítesz? - kérdeztem Beccat.
- Persze.
- És velem mi lesz?- kérdezte Adam tettetett sértődéssel.
- Hát ha jobban meggondolom te is jöhetsz, valakinek krumplit is kell pucolni a levesbe.
- Ó de kegyes tetszik hozzám lenni. - hajolt meg színpadiasan.
- Tudom. - vigyorogtam.
- Oké, maga akarta. - nézett rám pimaszul, majd felkapott a vállára.
- Tegyél le de azonnal! - lett ellentmondást nem tűrő hangom.
- Eszem ágában sincs, amíg nem ad egy puszit. - mondta és megindult velem a fürdőbe.
- Most hova megyünk? Tegyél már le.- kapálóztam.
- Most, szépen fürdünk egyet, ha a kisasszony nem hajlandó szót fogadni.
- Ezt nem teheted. - mondtam durcásan, és püföltem a hátát, mert még mindig fejjel lefelé lógtam a vállán.
- Fogadjunk? - vigyorgott.
- Eressz el. Most! Remélem tudod, hogy ezt még vissza kapod.
- Milyen puszi? - hallottam a hangjából kicsengő szórakozottságot.
- Semmi féle puszi. - hisztiztem.
- Mehetünk tovább is a puszinál.
- Még csak ne is álmodj róla.
- Hát rendben van. - mondta sajnálkozva, és benyitott velem a fürdőbe.
- Na? - állt meg egy pillanatra.
- Addig álljál fél lábon.Ezek után meg főleg.
- Semmi gond. Te akartad.... - és ezzel már meg is engedte a hideg vizet.
- Oké, oké  meggondoltam magam.
- Hmmm... lehet hogy már késő...... - töprengett.
- Ne... légyszi, megteszek bármit, csak hideg vizet ne.
- Kezdhetnénk egy puszival. - nézett rám esdeklően.
- Na jó. - mondtam és puszit szerettem volna nyomni az arcára, de elrántotta a fejét, így szájra puszi lett ami átment heves csókolózásba, mert magához húzott.
Hiába, vertem a mellkasát, és próbáltam ellökni magamtól, nem sikerült. Keze kalandtúrára indult a hátamtól kezdődően a derekamon keresztül, míg el nem érte célját: a fenekemet, ahol aztán megállapodott. A végén már feladtam, remélve hogy talán hamarabb szabadulok, de nem így lett. Kezdtem élvezni, és egészen bele is merültünk, mikor Becca megköszörülte a torkát a fürdő ajtófélfájának támaszkodva.
- Ugye tudsz róla, hogy milyen idegesítő tudsz lenni.... - morgolódott Adam játékosan, és összeborzolta unokanővérem haját.
- Mondták már egypáran... - nevetett Beccy, és fenéken billentette Ad-at.
- Sürgősen neveld meg az unokanővéredet. - nyomott puszit Adam a hajamba.
- Azon vagyok 16 éve.
- Úgy látszik sikertelenül. - kuncogott az említett.
Ekkor rezegni kezdett a zsebemben a telefonom. A kijelzőn Mike neve villogott. Tétován néztem a mobilom.
- Vedd fel. - nézett rám Adam feszülten.
- Nem kéne.... - lettem ideges.
- Ideges lesz, vedd fel, mintha semmi nem történt volna....
- Oké... mondtam remegő hangon és megnyomtam a  zöld gombot.