- Hoztál bevásárló listát? - kérdezte halkan.
- Igen, kell egy pár dolog, és ennyit úgysem tudtam volna megjegyezni.
- Oké, akkor haladjunk.
- Mintha nem ezt mondtam volna én is. - forgattam meg a szemeim.
- Mit szeretnél főzni?
- Rakott hús lesz, úgy hogy kell csirkemell, rizs, kukorica, borsó, répa, egy-két fűszer, gyümölcsök otthonra, nassolni való, ropi, mert azt imádja, üdítők, azonkívül kifogytunk a felvágottakból, zöldségekből,tejből,vajból, és a kenyérből is.
- Úristen. Mennyi pénzt hoztál?
- Ötven eurót. Az szerintem pont ki fogja futni, de közben azért telefonon kiszámolom.
- Hagyd csak, majd én számolom, te meg pakold a kosárba, meg mond hogy mennyi az ára.
- Oké.
Így is volt. Ad jött utánam és pötyögte be a számokat a telefonba. A végösszeg még kevesebb is lett mint amire számítottunk, így visszaküldtem egy samponért, mert eszembe jutott, hogy már abból is kevés van. Öt bevásárló szatyorban is alig fértek el a cuccok, és ennek is több mint felét Adam cipelte. Elvégre kondizik. Jó erőben van, hadd cipekedjen egy kicsit. Mire gyalog hazaértünk rendesen kifáradtunk. Bedobáltam mindent a helyére, és letörölgettem a munkafelületet, majd összekockáztam a húst, és bepácoltam azt. A rizst megpároltam a zöldségekkel együtt, utána megfőztem a hozzá való szószt is. Mikor mindennel kész lettem összeöntöttem a zöldséges rizst, a szószt és a husit, majd jól összekutyultam, és a tetejét leszórtam sajttal. Húsz percre benyomtam a sütőbe, hogy a sajt ráolvadjon, és nyúlós legyen, hiszen Mike így szereti. Amíg sült, kerestem műanyag dobozkát, amibe beletudom csomagolni. Eszembe jutott hogy nincs fent savanyú uborka, így lekellett hogy szaladjak a pincébe. Már felfelé tartottam a lépcsőn, kezemben a savanyúsággal, mikor egy pók ereszkedett le előttem a plafonról. Abban a pillanatban elkezdtem hisztérikusan sikítani. Adam mint egy félőrült robogott le a helyiségbe, hogy megtudja mi történt.
- Ott egy pók, légyszíves azonnal üsd le.- mondtam immáron zokogva. - Szépen kérlek nyomd agyon. - remegtem.
- Oké, oké. Lecsapom, nyugi. - mondta, és lekapta a papucsát, majd agyon nyomta vele.
- Köszi. - könnyebbültem meg.
- Ennyire félsz a pókoktól kislány?
- Semmi mástól, a kígyókat is megszoktam simogatni, de a pókokkal kilehetne kergetni a világból. - folytak a könnyeim.
- Nyugi, már kinyírtam azt a rohadt dögöt. - húzott oda magához, átkarolt és egy puszit nyomott a fejem búbjára.
Mit meg nem adtam volna egy ilyen pillanatért akárcsak két hónappal ezelőtt.
- Oké. - mondtam kicsit nyugodtabban.
- Gyere pakoljuk össze a kaját, és együnk mi is, mert már éhen halok.
- Rendben.- majd elindultam a lépcsőn, Ad pedig szorosan mögöttem jött.
- Azt tudtam hogy félsz a pókoktól, de azt nem hogy ennyire.
- Ez már lehet hogy egy kicsit beteges, de nem tehetek róla.
- Mindenki fél valamitől. Nekem például tériszonyom van.
- Az is biztos rossz lehet.
- Igen, eléggé.
- Kinyitnád nekem az üveget, mert nem tudom letekerni a fedőt.
- Persze. - mondta , majd egy könnyed mozdulattal lecsavarta a kupakot.
- Köszi. - mosolyogtam zavaromban.
- Nincsmit. - vetett rám egy sármos mosolyt.
Találtam három kis dobozkát, abba pont belefér minden. Az elsőbe raktam a rakotthúst, úgyhogy alig lehetett rácsukni a fedelét, a másodikba savanyú uborkát csomagoltam, a harmadikba pedig csináltam neki gyümölcs salátát, úgy is az a kedvence. Süteményt nem volt időm sütni, de egy kis saláta szerintem kárpótolni fogja.
Az ebéd csendben telt, Ad kétszer is szedett a főztömből. Délután fél kettő fele átöltöztem, és rendberaktam magam, majd szóltam Adam-nek hogy indulhatunk. Mike már biztos tűkön ül.
Az odavezető út csendben telt. Ad az útra koncentrált, én pedig őrlődtem a két fiú közt. Mike édes, kedves, aranyos, és vagány. Sosem hagyna cserben, tudom hogy önmagamért szeret, és vele tökéletesen össze vagyunk hangolva. Adam az a tipikus rossz fiú, akiért a lányok, ha meglátták volna, hogy mi rejtőzik a pólója alatt, egyszerűen megőrültek volna. De nem tudták, csak én láthattam a konditerem ,,mellékhatását". Csak az a személy aki minden mozdulatát, árgus szemekkel figyelte.
Leparkoltunk a kórház előtt, és már szálltam volna kifelé, de Ad visszahúzott.
- Miért nem akarod bevallani, még magadnak sem, hogy azóta is vonzódsz hozzám? Maggie mi összeillünk. Azt nem teheted hogy elmenekülsz a problémák elől. A saját lábadban képes vagy felbukni, nem jutnál messzire.
- Ad, ezt már nem tudjuk helyre hozni. Nekem ott van Mike. Szeretem. Ő is szeret. Miért nem fogod fel?
- Mert meg kell hogy értsd, szeretlek. Nem tehetem meg hogy hagylak elúszni.
- De erről már lekéstél. Ha igazán szeretsz, akkor békén hagysz. Lehetünk barátok, de semmi több.
- Ezt nem fogom annyiban hagyni. Fogadd el. Most már nem hagyom hogy csak úgy kisétálj az életemből.
- Nem érdekel, ezt nem hallgatom tovább. - majd kiszálltam a kocsiból, becsaptam az ajtaját, és berohantam a kórházba. Mike kórtermét nem volt nehéz megtalálni, így öt perc múlva már bent is voltam nála.
- Szia Szépségem! - vidult fel az említett. - Azt hittem már sosem jössz.
- Jó munkához idő kell. - mondtam mosolyogva.
Nem fogom szóba hozni Ad-at. Mike kedvéért elfelejtem az egész beszélgetést.
Kipakoltam a kaját a táskából és odanyújtottam Mike-hoz.
- Imádlak Baby. Istennő vagy. - nyalta meg a szája szélét.
- Tudom. - mosolyogtam
- Holnap haza mehetek.
- Hál'istennek, már hiányzol.
- Ha hazaértem kapok desszertet?
- Csak ha jó fiú leszel.
- Én mindig az vagyok.
- Hogyne.
- Amúgy mi van a dobozokban?
- Hát az elsőben rakotthús, a másodikban savanyú uborka, a harmadikban pedig gyümölcssali.
- Annyira szeretlek.
- Most épp miért is?
- Mert szeretlek és kész.
- Okés, ez kielégítő válasz volt.
- Helyes. - mosolygott.
- Ja , amúgy vettem ropit, majd megesszük holnap tévé nézés közben.
- Anyádat. - vigyorgott.
Ezt senki ne kérdezze tőlem, hogy miért mondja mindig a ropi említésekor, de ez a válasz, akár hányszor felmerül a ropi szó. Valószínűleg John 7 éves unokaöccsével baromkottak valamit. Életre való kis srác az biztos.
- Holnap mikor engednek ki?
- Majd megbeszélem a dokival, hogy vizsgáljon meg, és jöhessek is haza. Elvileg csak leütöttek egy baseball ütővel, nem nagy kaland. - terült el egy kaján vigyor a képén.
- Na ne félj ezt még visszakapod.
Majd neki kezdett az ebédjéhez. Boldogan néztem ahogy tíz perc alatt el tűnteti az egészet.
- Kérsz a gyümölcs saliból?
Nem köszi, én már otthon ettem.
- Ma is bent alszol nálam?
- Igazság szerint nekem kéne tartani otthon a frontot, az autómosóban.
- De azok vadállatok, öt percet sem bírnál ki. - lett aggodalmas a hangja.
- Ugyanmár, átlagos emberek, akik leszeretnék mosni az autójukat.
- Akkor is. Mindegyiknek van valami baja. És üvöltözni fognak veled.
- Nyugi, majd beoltom mindet.
- És ha erőszakosak lesznek?
- Hívom Ad-at és leüti. Figyelj négy órát kell hogy kibírjak, aztán ott hagyom őket, tízkor pedig bezárok.
- Persze, mindig csak Adam. - morgolódott.
- Ha meg nem lenne ott, akkor az lenne a bajod, hogy egyedül vagyok.
- Az is igaz. - sütötte le a szemeit.
- Nyugi. Nem lesz semmi baj. Szeretlek..
- Én is téged.
- Mennem kell. Este legyél msn -en. És akkor beszélünk.
- Rendben. Hiányozni fogsz. - nyafogott mint egy öt éves kisfiú.
- Te is nekem. - léptem oda hozzá, majd csókot nyomtam a szájára.
- A gyümölcssalit itt hagyom. Jó legyél. Este beszélünk. Szia.
- Szia.
Kiérve a kórházból célba vettem a metrót. Még átszállnom sem kellett La'Fayette-től La Cornuove-ig tizenhét megálló volt. Már az Operánál tartottam, mikor rezgett a zsebemben a telefon. A kijelzőn Adam neve villogott. SMS.
,, Nem érdekel hogy azt hazudod hogy szereted Őt. Nem érdekel hogy még magadnak sem vallod be, hogy szeretsz. Mert én SZERETLEK, és hülye voltam hogy hagytam így történni a dolgokat. Hiba volt. Csak egyetlen egy esélyt kérek."
Nem írtam neki vissza. Könnyek szöktek a szemembe. Ezt nem tehetem Mike-kal. Nem lenne tisztességes.
A metró ajtaja kinyílt, és hang jelezte hogy La Cornuove- nél vagyunk. Végállomás. Hirtelen ideges lettem. Most mi lesz ha haza megyek? Veszekedés? Vagy nem fogunk egymáshoz szólni?
Kérdések és kérdések.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése